Az én történetem
2017. március 17. írta: Eszter 777

Az én történetem

Az én történetem máig

 

Most magamról írnék. Mindezt azért teszem, mert sok minden történt az elmúlt hónapokban spirituális szinten, és ezeket én is éreztem, közvetítettem felétek, őszintén, úgy, ahogyan én megéltem.

Mindig azt írom, mondom, tanítom, amit megéltem. Abban tudok teljes és hiteles véleményt formálni, megoldási kulcsokat alkotni a számotokra, amit végigcsináltam, mert a kulcsokat mindig úgy találom meg, hogy magamon alkalmazom először.

Ez mindennel így volt. Az évek alatt mindig mindent először én éltem meg és utána tudtam átadni nektek. Ez azzal jár, hogy kiterítve, látványosan látjátok egy ember útját, a buktatókat, nehézségeket, eleséseket és felállásokat. Mindent. Mert így ti is értitek, miért jönnek mindig újabb és újabb fejlemények, változások. Tudjátok, hogy végigjárom az utat, és elmondom, mit láttam útközben, mit tapasztaltam és hogyan fékeztem be a kanyarok előtt, vagy éppen hogyan sodródtam ki.

Sokan velem fejvonalban vagytok, mások előttem, megint mások mögöttem, ez így a természetes. Minden szó, amit leírok egy-egy cikkemben, amit kimondok egy személyes vagy skypos találkozás alkalmával, az saját tapasztaláson alapszik. Én úgy működök, hogy mindent érteni akarok, kielemzek, összerakom a képet, átlátom, de mindig csak a következő ötven-száz métert. Senki nincs, aki mindent tud, és mindent lát, aki az egész utat tudja előre és van száz százalékos megoldókulcsa a te életedre. Olyan kulcsokat tudok neked átadni, amik nekem működtek, és amikor meditálunk, mag mágiázunk, akkor ÁTTRANSZFORMÁLJUK A TE ÉLETEDRE.

Így születik meg időről-időre, a te életedben és a te utadon zajló változásokat követve a te megoldókulcsod.

Amikor elindultam az úton, még kisgyermekes anyuka voltam. Akkor kaptam a kezembe James Redfield a Mennyei prófécia c. könyvét, és ezt olvasva döbbentem rá, hogy ami le van írva, azt én valahol tudom. Emlékszem arra az élményre, ahogyan egy nyári délutánon kimentem a kertbe és elkezdtem nézni a növényeket, és tényleg láttam az aurájukat, majd kipróbáltam, hogy tudok-e energiát kérni tőlük, és éreztem, ahogy bizsergető zöld-arany fény áramlik a mellkasom közepébe. Még jóval ezelőtt, tinikoromban az egyik barátnőm mutatta meg, hogyan kell lemenni alfába a három-az-egyre módszerrel, illetve mint amikor beugrunk egy mély tóba, és amikor leérünk az aljára, lenn vagyunk alfa állapotban. Ott tudtam meg, úgy 15 évesen, mi az, hogy napfonatcsakra, és éreztem meg először, hogy forrósodik a köldököm felett, majd teremtettem is, és sikerült. A kisebbik lányom még nagyon pici volt, amikor először került a kezembe egy Tarot kártya egy könyvvel. Megfogott a dolog, és a barátnőimnek  pakolgatva a kártyákat, rájöttünk, hogy amit összeolvasok, eleinte akadozva, néha bele-belenézve a könyvbe, az igaz. Belejöttem és hamarosan már könyv nélkül ment.

 

Gyerekkorom óta látok. Sok látomás jött a mostani életemről, sőt, főleg az utóbbi három-négy évről, amelyekre csak mostanában döbbenek rá, hogy ezeket az embereket és helyzeteket már nyolc-tízéves koromban láttam.

Én az a fajta kislány voltam, aki reggel kiment a kertbe, és egész nap eljátszott a virágokkal, a fűszálakkal, a levelekkel és senki nem tudta elképzelni, mit csinálok :) Soha nem unatkoztam. Nem emlékszem rá, hogy valaha  unatkoztam volna. Mindig lefoglaltam magamat, főleg a számtalan gondolattal és képpel. Akkoriban úgy hívtam, álmodozok. Nem álmodoztam, hanem láttam :)

 

A Titok csak jóval később került elém, de először nekem se jött át, megnéztem háromszor, és harmadszorra sem, majd amikor valamikor 2010 körül újra megnéztem, és az életem akkor már nagyon komolyan taposómalom volt, távolról sem olyan, amilyet szeretnék, akkor csapódott be… méghozzá úgy, hogy valahogy megéreztem, ez működik, működnie kell.

KELLŐKÉPPEN ELSZÁNT VOLTAM A VÁLTOZTATÁSHOZ. Mentem haza Amsterdamban a villamoson, elég hosszú volt az út, egy hotelben dolgoztam, és akkor, az volt az utolsó lakóhelyünk az akkori párommal, éppen a Centralban laktunk, egy olyan pici lakásban, hogy azt el se tudjátok képzelni :) - minden nap hallgattam a Titkot és a fejembe vertem az alapszintű pozitív megerősítéseket. Ezt megelőzően már találkoztam a pozitív gondolkodással, Bryan Tracy és a többi engem is megtalált és meg is érintett, de távolról sem annyira, mint a Titok.

 

Nekem sem volt könnyű életem, ahogyan senkinek, aki rálép a spirituális útra, de inkább úgy fogalmaznék, AKI RÁJÖN, HOGY SPIRITUÁLIS, AZAZ ÖNTUDATRA ÉBRED.

Valaminek ezt ki kell váltania, vagy hirtelen következik be, vagy egy folyamat.

Én inkább folyamatként éltem meg, egymásra épülő szakaszokként, de maga a becsapódás, hogy pontosan mit is jelent az, hogy én teremtem meg a valóságomat, az akkor történt meg, amikor a Titkot szorgalmasan alkalmazva, mantrázva, végre nem magam ellen, hanem magamért használva az elmémet, 2011-ben behúztam a bőröndömet a Bonyhádi úton az egyik icipici lakásba, amely még így is nagyobb volt, mint ahonnan kétezer kilométerrel odébb elhoztam. Akkor, amikor elindult a saját életem, és már nem másokét éltem, amikor a küldetés útjára léptem, akkor jöttem rá, hogy én teremtek mindent, a rosszat és a jót is. Alkalmaztam, lelkesen, futni jártam és közben mondogattam a mantrákat magamban, ritmikus zenét hallgattam közben és éreztem a teremtő erőt, ahogy a testben-lélekben áramlik, és azonnal  tapasztaltam a valóságomban. Onnantól kezdtem igazán hinni magamban. Mert a valóság visszaigazolt. Kockázatos volt Budapestre jönni úgy, hogy senkit nem ismertünk az akkori párommal itt, semmilyen szinten nem voltunk képben, és mégis tudtam, éreztem, itt a helyem.

Elindult a küldetésem.

A kezdetek kezdetén a mágiát és a jóslást indítottam el. Akkor még nem volt Magyarországon ilyen fejlett a spiritualitás, de én voltam az első, aki meditációkat kapcsolt a mágiákhoz, és nem csináltam szerelmi kötéseket, sőt, eléggé sok konfrontációm volt abból, hogy feltaláltam egyfajta hosszú, több mint egyórás meditációval járó  harmonizáló-energiakiegyenlítő-tisztító és a végén emelkedéssel járó mágiát, amit dacára a sok éven át felém áradó negatív felhangoknak, távolról sem lehet kötésnek nevezni. Elindítottam a tisztításokat, oldásokat, amelyek akkor itthon még szintén nem nagyon voltak, fehér gyertyás varázskörökhöz ültünk és hosszú meditációval tisztítottam, oldottam.

Majd jött a bőségmágia, amelynél a vonzás törvényét alkalmaztam szintén hosszú meditációval és a legtöbb ilyen mágiának nagyon pozitív visszajelzései vannak, sok közülük még olvasható fórumokon, blogokon és az én egyik korábbi honlapomon is, a future.5mp.eu - n a Referenciáknál és a Vendégkönyvben.

Ezután jött az első igazi mélyvíz :)

Engem támadott be valamelyik mágus, 2012 elején, nem tudom, hogy ki, de azt igen, hogy először éreztem magamon démon jelenlétét. Félelmetes volt, nehéz, rosszindulatú energia.

A démont kiűzte belőlem két barátom, akiknek a mai napig hálás vagyok, ennek a részletes leírása megvan egy korábbi cikkemben, nagyon misztikus jelenségek kísérték és akkor tapasztaltam meg először a sötét oldal és a világos oldal jelenlétét, és azt, ahogyan megérintett a fény, és ma már tudom, hogy a JÓisten, nem az, akit a templomokban tisztelnek, hanem az, akinek nem kell templom, mérhetetlen szeretetet, de hatalmas erőt is éreztem, és olyan hihetetlen védelmet, amit azelőtt soha. A Jóisten-Baál-Napisten téma az egyik, ami sokatokat érzékenyen érint.

Ma már, visszagondolva tudom, hogy szerintem sem ti, sem én, zömében legalábbis gondolom ti sem imádkoztatok ahhoz az Istenhez, akit nem éreztetek talán soha igaznak, aki évezredekig uralta a világot, akinek fényes templomokat építenek és mindenki tudja, hogy milyen az egyház… Ha én imádkoztam, vagyis inkább kértem, én mindig Jóistennek hívtam, öntudatlanul is, de sokszor hivtam úgy, hogy Magyarok Istene.

Az a hatalmas erő, amely akkor a démont eltávolította tőlem és engem megmentett a két barátom segítségével, az nem az volt, akit lefestenek a templomokban. Nem láttam ilyen entitást, arany-fehér fényt éreztem, és erőt, igazi erőt, ami egyszerre gyengéd szeretet de egyszerre bátorság is.

Éppen ezért, talán nem is az a fontos, hogyan hívjuk ezt az erőt, mert ennek szerintem ezen a szinten nincs jelentősége. Az, amit a sámánok, táltosok és én tudunk, és felfedeztünk, ami az ősmagyarságról szól, annak azon a szinten van jelentősége, amikor majd megírjuk azt a tervezett könyvet, amikor majd előadásokat tartunk erről. A munkámat nem ez  határozza meg és ezt fontos tudnotok, ugyanis azt vettem észre, hogy tartotok tőle, hogy mostantól ha eljöttök hozzám, nálam mi történik.

Semmi olyasmi, amitől féltek!

Vagy tanácsadás zajlik, ahol rávilágitok azokra a pontokra, ahol változtatnod kell, szinte pszichológusként működöm, vagy a közeljövőben várható fejleményeket nézzük meg, vagy meditálunk, vagy a mag mágiák egyikét használjuk.

A Napisten energia, vagy Baál-energia csak akkor jelenik meg, ha egyrészt kifejezetten azért jöttél, hogy ezen keresztül segitsek, vagy ha fénymágus képzést tartok, illetve ha olyan negativ démoni entitás, vagy éppen mentális-asztrális befolyás van rajtad, amit csak a tűz-elemmel tudok eltávolitani.

Ismét kiemelném, hogy semmi közöm a “sötét oldalhoz”, a fény útját járom, és aki kételkedne, az “nézzen be” a Mag Piramisba, és ha még ezután is kételkedik, akkor magában kételkedik…

 

Maga a szellemi erő, az elménk ereje és a lelkünkből áradó szeretet mindent megoldani képes hatalma az, ami érdekel, ami lázban tart, a TISZTA TUDATOSSÁG ÉS JELENLÉT EREJE, a lelkierő, amit a jelenvalóság, a belső fókuszáltság, az illúzióktól mentes mostban élés ad, és ez az erő, 2012 óta, amikor megmentett, ott volt bennem, körülöttem, és áradt belőlem. Ez a fény világította be az utamat és azokét, akik velem jöttek azóta is.

Sokatokkal tartom a kapcsolatot, akik jónéhány éve velem együtt dolgoznak magukon, még a legelsők közül is, akik felkerestek.

Ismerem mindenki történetét, látom az utat, amit bejártok és amikor megoldásokat keresek, akkor azt is figyelembe veszem, NEKTEK MI LEHET A MEGOLDÁS, MIBEN TUDOK NEKTEK SEGÍTENI.

 

Mindegyikőtöknek ugyanolyan nehéz volt, ha még nem nehezebb esetenként, mint ahogyan nekem. Mindenkinek más a megtapasztalása, más tanítja meg önmagának lenni.

Vannak közös pontok, szinkronok persze.

 

A másik, ami még érzékenyebb téma, az ikerláng.

Ebben sokan nem igazán tudjátok talán, ha jól érzem, hova tenni, mi történik.

Az Ikerláng Kapcsolat az nem kapcsolat, hanem kapcsolódás. Az életúton helye van, de nem feltétlenül így, ahogyan azt sokan megélitek, hanem TAPASZTALÁSNAK KELL VENNI, ÉS TRANSZFORMÁLNI.

KÖZBEN PEDIG ÉSZREVENNI AZ IKERLÁNG HELYETT A TÁRSAT, AKI EGYÉRTELMŰ. ŐT NEM KELL ÜLDÖZNI, NEM KELL TŐLE MENEKÜLNI, NEM KELL KERÜLGETNI EGYMÁST. A Társaddal együtt lenni sokkal egyszerűbb, mint hétszintes fázisokat végigjárni, és várni, várni, várni..

Amikor az Ikerláng Kapcsolatot tanítani kezdtem, mindig elmondtam, már kezdettől fogva, hogy ne várjatok soha senkire. ÉN EZT A JELENSÉGET IS TRANSZFORMÁLTAM ÉS ÚGY ADTAM ÁT, AHOGYAN MEGÉLTEM.

Nekem akkor is volt kapcsolatom, amikor az ikerláng jelenséget tanítottam, ahogyan most is van, amikor már látom, hogy valóban csak tanítás és fejlődés, nem több ennél.

Az, aki egy távoli, reménytelen illúzió, az nem lehet társ.

Amikor az ikerlángokkal foglalkoztam, NEM CSAK AZ IKERLÁNGOK VOLTAK AZ EGYETLEN, AMIT TANÍTOTTAM.

Már akkor is rengeteg témát ölelt fel a tevékenységem, főként a teremtés-vonzás, a Mag Piramis, a mágia, és az akkori tanácsadások során már hangsúlyoztam, hogy minden tőletek függ, ne tőlem várjátok a csodát. Mindig a jelenben élést kértem mindenkitől a kezdettől fogva.

Miközben az ikerláng jelenségről tanítottam és ezzel kapcsolatban sok elengedést, oldást, emelést csináltam, AZ ÉVEK ALATT TÖBB SZÁZ FEKETE MÁGIÁT OLDOTTAM FEL, SZERELMI KÖTÉSEKBŐL IS LELAGÁBB 100-AT, VOLTAK KEMÉNY DÉMONŰZÉSEK, HÁZTISZTÍTÁSOK, REINKARNÁCIÓS UTAZTATÁSOK ÉS REINKARNÁCIÓS OLDÁSOK.

Belekóstoltam az ego-törésbe is, volt ilyen típusú csoportos és egyéni meditációm is, a Bonyhádi úton két éven át minden hétvégén személyes és skypos meditációkat tartottam rengeteg témában.

Amit észrevettem az évek alatt, és amit sajnos még most is:

SOKAN NEM AZÉRT JÖTTETEK EL HOZZÁM, HOGY MAGATOKAT ÉPÍTSÉTEK, HANEM, HOGY A MÁSIKAT ELÉRJÉTEK.

Én mindig éreztem, hogy magamat kell felépíteni, hiszen éreztem azt az erőt, amit akkor tapasztaltam meg, amikor az út kezdetén először elkezdtem teremteni.

Az ikerláng folyamatoknak az életetekben helye volt, és mindaz, amit én erről nektek átadtam, abból ti is fejlődtetek.

Sokan ezt nem így látjátok, hanem temettek valamit, és nem értitek, hogy attól még, hogy nem lett belőle kapcsolat, vagy stabil párkapcsolat, nyilván így kellett tapasztalnotok.

Én nem azért mondom, hogy nem működik, mert nekem ne sikerült volna. Nekem sikerült elérni azt, amit ebből el kellett érni. Az önmagammal és most már a Társammal való egységet, akinek az ikerlángosdihoz semmi köze sincs, azonban mindig mellettem volt, segítette az utamat és most is mellettem van. Az egység nem egy nagy tüzijátékkal járó csoda, hanem egyszerűen csak megtörténik két ember között egy harmónia, amelyben ha van is vita, az kisimulással jár elég hamar, mert már tudtok hinni magatokban és egymásban.

Ezért amikor azt írom, egység, nem egy olyan dologra gondolok, ami most felváltaná az ikerláng helyét!

Hanem arra, amit már korábban megéreztem és le is írtam. AZ EGYSÉG TÉNY. BENNED VAN, CSAK MÉG NEM ÉRZED ÉS NEM TUDOD, MERT MÉG MAGADAT NEM ÉRZED ,ÉS NEM ÉRKEZTÉL MEG ÖNMAGADBA. Ha már magaddal egy vagy, ha már nem érzed magadat egyedül, ha már nem egy másik embertől várod a boldogságodat, hanem ráébredsz, HOGY IGEN ÉLES ELLENTÉTBEN AZ IKERLÁNG JELENSÉGGEL SZEMBEN, AZ EGYSÉG ÉS A TÁRSSAL VALÓ KAPCSOLATOD ALAPJA, HOGY MINDEN BENNED VAN, AMIT EDDIG KÍVÜL KERESTÉL.

Az ikerláng jelenség valamilyen oknál fokva - amit még nem látok át, de alapvető pszichológiai oka is van - erősen kifelé helyezi a fókuszt.

Meg kellett tanulnunk éppen ezért befelé helyezni, és aki még nem tanulta meg, az most tanulja.

Hosszú utat jártam be eddig, és még úton vagyok. Amíg élek, biztosan és még azután is :)

Soha nem fogom azt mondani, hogy én mindent tudok. De azt igen, hogy amit már tudok, azt mindig el fogom nektek mondani.

Én nem tartom magamat azért hiteltelennek, mert a fejlődésem útját követve folyamatosan átadom nektek, amit tanulok, AZ ÚT SORÁN PEDIG ELKÉPESZTŐEN GYORS VÁLTOZÁSOK JÖTTEK ÉS JÖNNEK MOST IS, és ti is fejlődni tudtok, mert kell egy MINTA, ami mentén haladtok.

Több mintátok is van, nyilván, hiszen nem csak engem olvastok, de éppen ez a lényege. TRANSZFORMÁLJATOK MINDIG, mindenkitől annyit, amennyit használni tudtok, és ami nektek jó.

Az utam során tavaly októbertől elkezdtem a személyiségfejlődést tanulni és átadni nektek, amely rengeteget hozzátett a már meglévő pszichológiai ismereteimhez és tudásomhoz, és rengeteget változtatott az életemeten.

Akik eddig személyiségfejlesztő tréningekre jöttek hozzám, azok életében elég gyorsan elindultak a változások, ahogyan az enyémben is onnantól, hogy rákoncentráltam a gyengítő hiedelmek és káros sémák felülírására.

Ott, ahol most tartok, minden tanácsadásom részben egy igen komoly tényfeltáró-megoldó és józan beszélgetés is arról, hogy aki nálam van, az hogyan és miben változtasson és változzon, a személyes tapasztalataimat is alkalmazom, visszaemlékszem, hogy adott szituációkban én ugyanezt hogyan éltem meg és hogyan oldottam meg. Mert ami nálam bevált az jó eséllyel válik be másnál is, persze a saját életére transzformálva a megoldókulcsot.

Továbbra is letisztítom a negatív energiákat és a mentális-asztrális befolyásolást is, amennyiben valakin van, mivel sajnos ezt is megéltem, tudom milyen az, amikor valakit telepatikusan és energiákkal befolyásolnak, és azt is tudom, mit jelent a szociopata-empata kapcsolódás. Decembertől rengeteg nő és férfi keresett meg, hogy segitsek rendbe tenni az életét, mert veszélyes személyiséggel, szociopatával, labilissal, borderline személyiséggel él együtt és romokban van.

Tudom, hogyan kell kijönni ebből, hogyan kell védekezni, hogyan kell továbblépni, felülemelkedni és új életet kezdeni, rehabilitálódni.

Amikor idén január 3-ától elkezdtem kapcsolódni a Sziriusz mellett ahhoz a bolygóhoz, ahonnan azok az energiák jönnek a Földre, melyeket úgy hivunk, hüllők, elkezdtem megérteni a veszélyes személyiségek mechanikáját, azt, hogy miért ilyenek, és hogy a szeretet mérhetetlen hiánya és annak következetes eltaszitása voltaképpen egy nagyon szomorú, nagyon nehéz emberi sorsot jelent. Ekkor találtak meg a labilisok, a veszélyes személyiségek, olyanok, aki meg akartak gyógyulni, és elmondhatom most már, hogy sikeres a kezelésük, pedig a pszichiátriai szakirodalom szerint nem gyógyithatóak….

 

Más kérdés persze, hogy vannak tudatos veszélyes személyiségek, akik pontosan tudják, hogy kicsodák, hideg fejjel, számitóan előre terveznek, nincs bennük se bűntudat, se lelkiismeret, se szeretet, se érzése, rájuk most is azt mondom, ha valakinél ilyet tapasztalok, hogy meneküljön.

Fel kell tudni ismerni a jeleket, és időben kilépni egy ilyen kapcsolatból vagy akár ismeretségből, mert az ilyen személyiség RAGADOZÓ, és nem hagy maga után mást, mint könnyeket, pusztitást, lelki vagy akár fizikai sérüléseket is, és addig nem hagyja el az áldozatát, amig teljesen ki nem fosztja minden létező módon. Én magam is megdöbbentem, hogy létezik ilyen gonoszság, néhányótok történetét hallgatva, de fogom a kezét azoknak, akik ebből jönnek ki, akár sok éves házasság után, mert nem csak az önbizalmukat, a hitüket, a testüket és lelküket kell újra épiteniük, - sokszor vészesen le vannak fogyva -, hanem az egész életüket is.

 

Mindig mindenre nyitott vagyok, ami egy-egy új információt tesz hozzá ahhoz, amit eddig tudtam. Ez nem bizonytalanság hanem a változás követése, amely bennem is zajlik, de körülöttem és globálisan is. Én kapcsolódva vagyok a mag piramis miatt sok-sok emberhez és a globális energiákhoz is. Sokkal több mindent érzek meg és látok, mint azok, akik nem engedték át magukat ennek. Én ebből mindig a legjobbat hozom ki, és amikor teremtek, kérek, az áramlásban vagyok, amikor pedig azon töröm a fejem, mivel tudok nektek még többet segiteni, és adni, akkor úgyszintén, mert látom és érzem, mire van szükségetek.

A tudatos én tréning, a tudatos teremtés, a mag mágia tanfolyam, a tarot tanfolyam, a tanácsadás, a fénymágus képzés, a mélymeditációk és felszabaditó atlantiszi-sziriuszi őserő és lélekmag kiráamoltatások mind megvannak nálam, az, hogy kiirok néhány új dolgot, az nem jelenti azt, hogy a többit töröltem! Minden elérhető nálam, sőt, szoktam “mixelni” azaz összerakjuk, pontosan mire van neked szükséged.

 

Megtapasztaltam az út során a legkeményebb, legsötétebb fekete mágia hatását magamon, amely több oldalról jött, többen csinálták, el se tudom képzelni, mi vezérli őket ilyen mérhetetlen gyűlöletre, bosszúvágyra irántam, mert azok, akik - és itt nem más segitőkről, tanácsadókról, gyógyitókról vagy tanitókról beszélek, távolról sem, hanem a magánéletemben az évek során felbukkanó néhány szereplőről - minden áron azt szeretnék elérni különféle woodoo babákkal, átkokkal, démonok rámküldésével, a mag piramis folyamatos támadásával, asztrális-mentális befolyásolással való próbálkozással, hogy adjam fel, omoljak össze, azokat én soha nem gyűlöltem és soha nem támadtam ilyenekkel. NEM ADTAM RÁ OKOT, HOGY BOSSZÚT ÁLLJANAK, ami a tetteik mögött van az a saját elrontott életük feletti mérhetetlen keserűség.

Sajnálom őket, de már nem akarom őket megmenteni, sem a szeretet útjára vezetni, mert ez az ő dolguk magukkal. Próbáltam segiteni, mindegyiküknek, azt hiszem, a tőlem telhető legtöbb segitséget megadtam. Az, ami az ő fejükben zajlik, azt én nem tudom elképzelni sem, mert sajnos mindannyian veszélyes személyiségek, olyanok, akik pontosan tudják, hogy mit csinálnak, és nem akarnak változni, pedig ha változnának, az ő életük válna jobbá. Jó lenne, ha helyettem saját magukkal foglalkoznának, mert a fókusznak belül és nem kivül kell lennie, és rájuk is vonatkozik az az alaptézis, hogy mindaz, amit teremtettek a valóságukban, azért ők a felelősek, és mindaz, ami velük történik, arról csakis ők tehetnek!

 

Amikor a facebook hangsúlyozottan negativ energiáitól eltávolitottam magamat két hétre - és most is alig-alig vagyok ott, csak a legszükségesebb ideig -, akkor tisztult le sokminden bennem és értettem meg az egész utat, amit eddig bejártam, valamint MEGLÁTTAM AZT AZ UTAT, AMI MOST KÖVETKEZIK.

Akkor már nem éreztem magamat egyedül, pedig még egyedül voltam, de kerek egésznek, erősnek.

Amikor a párom meglátott, hosszú idő után először, szorosan átölelt és azt mondta: látszik, hogy meg vagy törve.

Épp a minap mondta, hogy már látszik rajtam a boldogság :) Végtelenül szeretjük egymást, és az élet és az idő bizonyitotta be, hogy összetartozunk.

A karjában vagyok teljes, és biztonságban érzem magam, de ezt meg kellett előznie annak, hogy egyedül is biztonságban éreztem magamat, és megtanultam, hogy MINDEN RAJTAM MÚLT, hogy az életem eljutott oda, ahol most van, mert ahol most van, az egy beteljesülése mindannak, amit eddig megéltem.

Van egy rész a  Titokban, amit mindig könnyes szemmel hallgatok végig.

“Minden, ami eddig történt Veled, minden egyes átélt perc erre a mostani pillanatra készített fel Téged. Te döntesz, mit kezdesz ezzel a pillanattal. Senki sem táncolhatja el a te táncodat, senki sem írhatja meg a te történetedet, senki nem énekelheti el a te dalodat. Hogy kicsoda vagy és mit teszel, az most dől el. Én hiszek benne, hogy van benned valami különleges, függetlenül attól, hogy mit tettél eddig, hogyan éltél, idős vagy, vagy fiatal. Ha elkezdesz másképp érezni és gondolkodni, áradni kezd belőled egy erő. Egy erő, amely táplál, kitölt, felemel, erőt ad és irányít. Ez meg fog jelenni a valóságodban, irányt ad, ha hagyod. EZ AZ, AMIT BIZTOSAN TUDOK.”

 

Szeretettel

Végh Eszter

2017.03.17.




A bejegyzés trackback címe:

https://szerelemtars.blog.hu/api/trackback/id/tr1312345299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása